Kisokos: Saját mobiltelefonok használata az esküvőn

2020.05.03

Amikor egy templomi vagy egy polgári szertartáson megjelenünk, mint vendég, mindig némítsuk le, vagy kapcsoljuk ki a mobiltelefonokat. Udvariatlanság és rettenetesen kellemetlen, ha a szertartás közben valakinek megcsörren a mobilja.

A szertartások alatt semmiféleképpen ne fényképezzünk, azért van ott a profi esküvői fotós, hogy ő csinálja a képeket, vendégként élvezzük inkább a ceremóniát, ne pedig járkálással és vakuzással zavarjuk.

Amikor a szertartásnak vége és a lagzi elkezdődött már bátran megörökíthetjük a legjobb pillanatokat, de feltétlenül tartsuk észben, hogy a saját magunk által készített fényképeket ne posztoljunk a közösségi oldalakra az ifjú pár beleegyezése nélkül.

Amikor az esküvői vacsorán valaki tósztot, pohárköszöntőt mond, szépen csendben illik végighallgatni. Ne beszélgessünk közben a mellettünk ülővel, ne babráljuk a telefonunkat, hiszen gondoljunk csak bele, hogy ellenkező esetben számunkra mennyire zavaró lenne.

Hacsak nem beszéltük meg előre a párral, hogy beszédet szeretnénk mondani, semmi esetre se álljunk neki szónokolni, nagyon kínos lehet, ha váratlanul állnak föl a vendégek és elszavalják, ami az eszükbe jut. Ha szeretnénk pár szót mondani a házasokról, akkor egyeztessünk velük előre, hogy ne legyen meglepetés, és ajánlott a nem túl hosszú, maximum 5-8 percnyi szónoklat. Arra pedig figyeljünk, hogy pohárköszöntőt mindig teli pohárral illik mondani.

Ma már a telefonok lenémítása alap illemtan (lenne), azonban ceremóniamesterként még mindig van hogy fel kell hívni a figyelmet erre a szertartások kezdetekor.