A ceremóniamester közreműködésével a templomi szertartás is zavartalanul történik

2020.06.16

A ceremóniamester hozzájárulása a zavartalan templomi esküvőhöz

A templomi, vagy más néven egyházi esküvő mind a mai napig fontos része a házasodni kívánók Nagy Napjának. Mi magunk is írtunk már róla, hogy a vallásos családok és párok részéről szinte elképzelhetetlen a teljes értékű házasságkötés a templomban egymásnak tett fogadalom nélkül.

Egy felkészült ceremóniamester természetesen már ezeknél a pillanatoknál is aktívan jelen van, gondoskodva arról, hogy minden az előre megbeszéltek szerint, rendben történjen. Így életetek egyik legszebb napján csakis azzal kell foglalkoznotok, hogy jól érezzétek magatokat.

A ceremóniamester közreműködésével a templomi szertartás is zavartalanul történik. Vagyis mindenki tudni fogja a ceremónia helyét, idejét, és a pontos menetrendet.
A ceremóniamester közreműködésével a templomi szertartás is zavartalanul történik. Vagyis mindenki tudni fogja a ceremónia helyét, idejét, és a pontos menetrendet.

Fontos, hogy mindenki időben érkezzen meg a szertartásra

A ceremóniamester munkájának az egyik legnagyobb hozzáadott értéke, hogy hatékonyan segíti az előre eltervezett menetrend betartását, és időben informálja a násznépet a program részleteiről. Ezzel úgymond leveszi a koordinálás terhét a vállatokról, hogy önfeledten meg tudjátok élni életetek egyik legszebb napját.

Ideális esetben a templomi szertartás helyéről, idejéről és megközelítéséről a ceremóniamester már a gyülekezőnél pontos felvilágosítást tart. Egyúttal tisztán és jól hallhatóan elmondja az egybegyűlteknek, hogy a templom megközelítése autókkal, vagy éppenséggel gyalogosan történik-e.

Amennyiben a násznép gépjárművel indul az egyházi esküvő helyszínére, úgy célszerű megkérni őket arra is, hogy a menyasszonyi autót engedjék előre és csak utána sorakozzanak fel szép sorban.

Természetesen az sem jelent hátrányt, ha a ceremóniamester a fotóssal és a videóssal is egyezteti a részleteket. Mivel ideális esetben a templomhoz való megérkezésetek is megörökítésre kerül, ezért az ehhez szükséges valamennyi feltétel teljesülését meg kell oldani.

Közreműködés a szertartás helyszínére való megérkezéskor

Amikor a násznép megérkezik a templomhoz, akkor sokszor tapasztalható némi bizonytalanság. Az emberek nem tudják, hogy bemenjenek-e, vagy inkább várják meg az ifjú párt.

A ceremóniamester természetesen segít feloldani ezt a bizonytalanságot. Mégpedig úgy, hogy a templom bejáratánál szép udvariasan segítséget nyújt, és koordniálja a vendégeket. Udvariasan elmondja, hogy mikor lehet befáradni a szertartás helyszínére, és hogy melyik ülőhelyeket hagyják szabadon a tanúk, valamint a közeli családtagok számára.

Türelmesen megvárja, hogy mindenki elfoglalja a helyét, egyfajta biztosítékként pedig még néhány szóban egyeztethet az ifjú párral. Ha már mindenki megérkezett és úgymond zöld jelzés van érvényben a szertartás kezdetére, akkor a szabadon maradt székek egyikén a ceremóniamester is helyet tud foglalni.

A csoportos fotózás segítése, valamint a további menetrend ismertetése a szertartást követően

Amikor az egyházi szertartás véget ér, Ti pedig széles mosollyal az arcotokon ünnepélyesen kisétáltok a templomból, a ceremóniamester ismét nagy segítséget jelent az események koordinálását illetően.

A Nagy Nap egy fontos momentuma véget ért, a vendégek minden bizonnyal kíváncsian várják, hogy mi fog következni. Ilyenkor gyakran kerül sor csoportos fotózásra közvetlenül a templom mellett, amelynek lebonyolításában a ceremóniamester is segédkezik.

A fotóssal és videóssal együttműködve udvariasan elmondja ki hova álljon, illetve mikor kell nagy mosoly kíséretében éltetni a frissen egybekelteket. Ha sikerült néhány jól elkapott képet készíteni az egybegyűlt vendégseregről, akkor a ceremóniamester ismét megragadja az alkalmat és szót kér.

Mivel mindenki egy helyen tartózkodik, ez kiváló alkalmat teremt a további menetrend ismertetésére. El lehet mondani például a polgári szertartás idejét és helyét, invitálni lehet a násznépet a vendégváró falatok fogyasztására, emellett pedig ismét meg lehet kérni az egybegyűlteket, hogy a visszafelé úton engedjék előre a menyasszonyi autót.

A ceremóniamester tehát teljes mértékben képes levenni rólatok a templomi szertartás koordinálásának terhét, így szinte vendégként érezhetitek magatokat a saját esküvőtökön.