Hogyan jöjjetek ki győztesen az esküvői játszmákból?

2021.02.23

Az esküvő megszervezése és megélése mérföldkő az életetekben. Ez az ünnepi esemény nem csak egy új kezdetet, hanem sokszor az anyai házról való leválást is jelenti egyben. Nemmeglepő, hogy tökéletes kommunikációt kíván meg: kezdve az esküvő stílusától az anyagiakon át a meghívottak kiválasztását is beleértve mindent meg kell vitatnotok. Ezek a beszélgetések bár elsősorban köztetek zajlanak, a szülők is előszeretettel ajánlják fel segítségüket.

Nem az a legfontosabb, hogy győzzetek

Annak ellenére, hogy az esküvő rólatok szól, ez nem jelenti azt, hogy mások nézetét meg sem kell hallgatnotok, vagy mindig nektek van igazatok. Ráadásul akár ti is teljesen más nézőpontból láthattok egyes dolgokat, némely kérdésekben érdemes kikérni egy-egy közeli barát vagy rokon véleményét is.

Az egyik legfontosabb tulajdonság, mely elősegíti az eredményes párbeszédet, hogy megértően hallgassatok a másikra és képesek legyetek kompromisszumot kötni, ha szükséges. Természetesen ésszerű kereteket szem előtt tartva.

A szülők kezelése

Az esküvő egy tökéletes terep a szülőknek, hogy (akár újra) befolyással legyenek az életetekre. Ez elsősorban akkor szokott jelentősebb összetűzéshez vezetni, amikor a szülői család jelentős anyagi segítséget nyújt a házasságkötéshez, és emiatt úgy érzik, hogy szinte minden részletbe beleszólásuk lehet.

Ilyenkor mindenképp fektessetek le néhány alapvető szabályt, kihangsúlyozva, hogy mennyire hálásak vagytok a hozzájárulásukhoz, de az esküvőt szeretnétek a saját ízléseteknek megfelelően alakítani.

Ideális taktika lehet a szülők véleményét kikérni és megfogadni olyan kérdésekben, amik számotokra kevésbé lényegesek, vagy mindkét lehetséges opciót egyformán kedvelitek. Így bármelyikre is esik a választásuk, azzal ti is elégedettek lesztek, és ők is pozitívan értékelik, hogy az ő álláspontjuk elnyerte a tetszéseteket.

Bűntudatkeltés

A nyílt kérdéseket játszmákat könnyebb kezelni, de számos alkalommal burkolt megfogalmazásokkal igyekeznek a rokonok bűntudatot kelteni. Ahelyett, hogy direkt közölné az anyós, hogy szeretné, ha egy adott étel rajta lenne az esküvői menün, inkább csak kerülgeti a témát és olyan félmondatokat közöl, hogy a testvér esküvőjén sem volt ez meg az, pedig milyen finom is, vagy ő sem akarta ezt a ruhát választani vagy azt a zenét hallani. Ezek után könnyen gondolkodóba eshettek, hogy akkor most emiatt meg kéne változtatnotok a menüt, mégis a másik ruhát kéne viselned vagy más zenére bevonulnotok?

Akármennyire is nehéz, az ilyen burkolt javaslatokat inkább csak engedjétek el a fületek mellett. Ha valaki egyenesen elmondja, hogy szerinte ez vagy az mennyire tökéletes lenne és még indokai is vannak mellette, akkor lehet miről beszélgetni. A burkolt célzások csak rossz érzéseket keltenek, és nem vezetnek párbeszédhez.

A vallató, megfélemlítő, esetleg zavarbahozó egyénekkel se egyezkedjetek. Amint észreveszitek, hogy valaki így próbál manipulálni titeket, közöljétek nyugodt hangon, hogy az esküvő részleteit egymással fogjatok megvitatni, ha valamiben mégsem sikerül megegyeznetek, akkor majd szóltok. Bár ez igazából nem áll szándékotokban, de ne szítsátok tovább a helyzetet.

A jó szülő ismérvei

Mint már említettem, az esküvő egy el nem hanyagolható lépés az önálló élet felé. A jó szülők pozitívan, szeretettel kezelik ezt a leválást. Továbbra is a barátaitok és támaszaitok lesznek, és amikor csak kell szívesen adnak tanácsot és mindig szakítanak rátok időt, ha figyelemre van szükségetek.

Ez a leválási folyamat ideális körülmények között nem torkollik kommunikációs zárlatba, elzárkózásba vagy távolságtartásba sem, mindössze nagyobb önállóságot adnak nektek, miközben a családi értékek és hagyományok, a közeli viszonyotok továbbra is megmarad és szeretetet sugároz.

Mint ti is láthatjátok, nem minden esetben lesz szükségetek a határok meghúzására, de ha mégis arra kényszerültök, igyekezzetek a legkevesebb konfliktus kialakításával elérni azt. A házas életetek kezdetén kulcsfontosságú, hogy ti irányítsatok, és ne a szüleitek.

Hogy minimalizáljuk a bakik számát az esküvőn, fontos a ceremóniamester megléte. Aki nem csak rátok, de az egész családotokra figyel majd a nagy napon.