Startol a foglalási szezon, azaz eljött a boldogító igenek időszaka!

2020.06.18

Időben elkezdeni az esküvő megszervezését, valódi művészet. Pláne a férfiak szerint, akik általában úgy vélik: néhány hét elegendő a ceremónia részleteinek megálmodásához, miközben a nők gyakorlatilag kislány koruk óta a szervezés első, álmodozási fázisában vannak. Persze az igazság a két szélsőség között húzódik meg: jó pár hónapot érdemes rászánni a megvalósításra azért, hogy a boldogító igen kimondását ne őrült idegeskedés, kapkodás és "magas" feszültség előzze meg.

A foglalási periódus elstartolt, szóval ütött az intézkedés órája.

Az első és legfontosabb lépés a nyugi-bogyó bevétele, vagyis a Pató Pál urak (ráérünk arra még) és a sápítozó jóakarók (még mindig nem intéztétek el?) kizárása. Nehéz félvállról venni a rokonok, szerettek, barátok, ismerősök és nem egyszer a kotnyeles ismeretlenek véleményét, de muszáj a béke érdekében. A másra figyelés helyett jöjjenek a valóban érdemleges részletek.

A helyszín vagy az időpont fontosabb?

Lehet, hogy nem kell pálcát törnötök a helyszín és az időpont között, viszont tény és való, hogy a legkeresettebb variációk olykor évekre előre foglaltak már, s csak úgy álmodhatjátok tovább az esküvőtöket, ha az előre kiszemelt időpontot a helyszínhez igazítjátok.

Ha azonban valami oknál fogva kötitek a dátum ebét a karóhoz, akkor nincs más lehetőség, mint a körülmények újratervezése. Ez sem tragikus forgatókönyv természetesen, viszont a pergő perceknek itt is óriási a jelentősége. Ha nem sürget benneteket az idő réme, akkor nyugodtan meghozhatjátok a következő lépésekhez szükséges döntéseket.

A DJ nem ceremóniamester!

Sokan úgy vélik, hogy egy jó lemezlovas bőven elegendő, hiszen fenntartja a jó hangulatot, sőt generálja is azt hála a hangfalakból áradó harmóniának. Igen ám, de nem ildomos a szezont összekeverni a fazonnal, mivel a DJ csupán a zenéért, hangosításért felel, míg a ceremóniamester feladatköre lényegesen bővebb.

A régi mondás szerint a cipész suszter maradjon a kaptafánál, a cukrász meg a habverőnél.

De ha már fő témánk a foglalás, akkor a DJ vagy zenekar (attól függően melyik variációra szavaztok) lestoppolása is versenyfutás az idővel, úgyhogy a legjobb, ha jócskán előre gondolkodtok, ez a biztos. A csendkirály nem király program egy lagziban.

Eszem-iszom, dínom-dánom és a többi...

A szervezésnek csak ezután jön a sava-borsa, mert a terülj-terülj asztalkámhoz milliónyi mozaiknak kell a helyére kerülnie, lehetőleg a legjobb időzítéssel. Viszont ha nem akartok minden apró-cseprő részelemmel foglalkozni, akkor egy hivatásos esküvő szervező, valamint ceremóniamester mázsás súlyokat vehetnek le a vállaitokról.

A szakemberek megbízása szintén nem a Pató Pál uras teendők közé tartozik, hiszen a legkedveltebb tavaszi-nyári hétvégék hamar elfogynak, s a naptárak pikk-pakk betelnek.

Ha a hócipőtök ürítgetése helyett szerelemben és teljes megnyugvásban kívánjátok átélni és élvezni az esküvőtöket megelőző, izgatottsággal teli időszakot, akkor a legjobb, ha beindítjátok a folyamatokat időben, és tologatás helyett a "kezdés" mezejére léptek.

Kérj ajánlatot tőlünk!

Ha még 2020 nyarán lefoglalod a Ceremóniamestered 2021-re, akkor most akár csomagban egy profi DJ-t is kapsz mellé!

Már csak pár hely van szabadon!