Nem fogjátok elhinni – ha most szervezitek az esküvőtök, ezt mindenképp látnotok kell

2020.06.25

/a ceremóniamester segít/

Ha életetek Nagy Napján 20-30 fővel szeretnétek ünnepelni, akkor nem árt körültekintően eljárni a szervezés során. Cikkünkkel segítünk elkerülni a nem várt meglepetéseket.

A kevesebb néha több, avagy hasznos segédlet kis létszámú esküvőhöz

Egy kis létszámú esküvő szervezése sokszor több komplikációval jár, mintha száznál is több ültetőkártyával együtt járó esemény előkészítésére vállalkoznátok.

Cikkünkben ennek megfelelően felkészítünk Titeket a legfontosabb buktatókra, emellett pedig megosztjuk veletek a szűkebb esküvőkkel kapcsolatos fontosabb tudnivalókat.

Ami számotokra előnyös lenne, a szolgáltatóknak kevésbé áll érdekében

Jó eséllyel a felmerülő költségek alacsonyabb szinten tartása is ott szerepel azon indokok között, amelyek miatt alacsonyabb létszámú vendégsereggel számoltok a Nagy Napon.

Számoljatok ugyanakkor azzal is, hogy a nektek megtakarítást jelentő tételek a szolgáltatók részéről bizony bevételkiesést jelenthetnek.

Amíg ugyanis az esküvői helyszíneknek valóságos aranybányát jelent egy száz fős lagzin a fogyasztás, addig egy harmad akkora volumennel járó szolidabb mulatság már jól érzékelhetően karcsúbb profittal is kecsegtet. Persze az még a jobbik eset, ha ezt rögtön az elején közlik veletek.

Jobb, ha proaktívan készültök a kellemetlen meglepetések elkerülésére

Mivel ideális esetben mindenki egyetlen esküvővel számol élete során, ennek megfelelően a szervezésre is kevésbé sajnáljuk az anyagiakat. Ezzel tökéletesen tisztában vannak a helyszínek és a szolgáltatók is, és sajnos számos esetben - tisztelet a kivételnek - vissza is élnek vele.

A kevésbé erkölcsösen eljárók például talonban tartják a kisebb létszámú foglalásokat mindaddig, amíg be nem fut az adott napra egy busásabb hasznot ígérő ajánlatkérés. Párok tucatjai tudnának mesélni olyan esetekről, amikor a szolgáltató bármiféle komolyabb indoklás nélkül mondta fel a korábbi megállapodást.

Természetesen nem riogatni szeretnénk Titeket, sokkal inkább a hasonló meglepetések megelőzése a cél. A kis létszámú esküvő szervezése is teljesíthető feladat, ha elkerülitek a gyakori hibákat.

A tudatos helyszínválasztás kiemelten fontos

Az esküvőszervezés egyik kulcsfontosságú eleme a helyszínválasztás. Keressetek már az első pillanattól kezdve olyan éttermek, pihenőparkok, hotelek és egyéb festői környezetben található helyek után, amelyek vállalnak szűkebb létszámú lagzikat.

A tárgyalás során mindenképpen kérdezzetek rá, hogy rajtatok kívül egyazon napon bonyolítanak-e további ceremóniát. Amennyiben a számotokra zavaró lehet egy másik esküvő mindössze pár méter távolságra, akkor jobb ezt mindjárt az elején tisztázni.

Ha sikerül megállapodnotok a helyszínnel, akkor mindenképp írjatok szerződést a foglalásról. Gondosan olvassátok át a megállapodás minden pontját, és nézessétek át egy ügyvéd ismerőssel is a biztonság kedvéért.

Lehetséges megoldások a kisebb létszámú esküvő gondtalan lebonyolításához

A kis esküvő szervezése is gond nélkül kivitelezhető feladat, ha már az első perctől kezdve tudatosan kerestek rá a lehetséges helyszínre és a szolgáltatókra. Igenis akadnak olyan személyek a palettán, akik nem fogják a szájukat húzni az alacsonyabb létszám hallatán.

Lesz majd olyan hely, ahol szíves örömest fogadják a 20 vagy 30 fős vendégsereget is. Találhattok olyan fotóst és videóst, akikkel a sztenderd árazásnál némileg kedvezőbb konstrukciót is meg tudtok beszélni.

Emellett pedig a virágosok és a cukrászok között is vannak olyan szereplők, akik nagy örömmel működnek közre szolidabb ceremóniáknál is. Nem beszélve a ceremóniamesterről, akinek kiemelt szerepe van a határtalan jókedv fenntartásában.

A jó hangulatra a szűkebb társaság is vágyakozik majd

Amikor egy kétszáz főt számláló társaságban öt vagy tíz ember nem mulat jól, azt nehezebb érzékelni. Amennyiben ez a tíz fő egy kis létszámú esküvőn lógatja az orrát, az már roppant mód kellemetlen.

Ezért is jelent nagy segítséget egy talpraesett, felkészült és a szűkebb vendégsereget felvonultató Nagy Napot is szórakoztató módon levezényelni képes ceremóniamester. Vele minden apró részletet előre le tudtok egyeztetni, hogy az esküvőtöket Ti magatok is örömmámorban úszó vendégként élhessétek meg.